Google+
Facebook
üres

Gyereknevelés


 

A babavárás az egyik legszebb időszak egy nő életében. Amint megérkezik az új jövevény, a boldog várakozás hónapjait felváltja az etetés, altatás, tisztába tevés és fürdetés körforgása. Ilyenkor már teljesen megváltozik a szülők életvitele is, minden a baba körül forog, az Ő szükségleteit igyekeznek kielégíteni és boldogságát megteremteni.

Kisgyerekes szülőknek  a kialvatlanság már talán életformává válik. Nagyon nehéz, amikor az ember tévelyegve, szinte félálomba végzi a dolgát és napi teendőit. Mindent megpróbál, elolvassa az idevonatkozó könyvek egyrészét, majd rájön:

Némelyik valóban elmehet a fenébe!!

Szeretettel ajánlom a figyelmetekbe!

kép innen

Kisgyermekek alvásáról: Anya aludni akar!

 

Az alvás,pontosabban az alvás hiány minden szülőt megvisel. Holott gyakran megesik, hogy kisgyerekek mellett éppen abból jut kevesebb a szervezetünknek.

Egy angol felmérés szerint a kisgyerekes szülők egy év alatt 300 óra éjszakai nem alvást gyűjtenek össze. A nemalvás egyik következménnye a figyelemzavar.

Aki nem alszik eleget, az nyűgös, ideges, ingerlékeny és feledékeny. De nemcsak az idegrendszerünk sínyli meg a nemalvást, hanem az immunrendszerünk, így ha állandósul a fáradság, akkor gyakrabban lesz beteg is az ember.

kép innen

 

 

Milyen a jó kismamaruha?

A gyermekáldás a legszebb életesemények egyike. Ez a kilenc hónap arról szól, hogy a kismama mindent megtesz azért, hogy születendő gyermeke egészséges legyen, kerüli a stresszt, egészségesen táplálkozik, felkészül az új feladatra. Ezt az új állapotot megteremteni és fenntartani a kismama feladata.

Az olyan apróságnak tűnő dolgokkal, mint a kismamaruhák kiválasztása, is sokat tehet ennek a célnak a megvalósításáért. De milyen is az ideális kismamaruha?


A kötődő nevelés kemény dolog, ha nem kötődsz kötődően nevelőkhöz
 
Szerző: Sarah, 2013. május 3. 

A kötődő nevelés egyenes utat jelent a nem fogom azt mondani, hogy a bukáshoz, szóval a nagy nehézségek felé” -mondja Jasmine Homer (watoday.com.au)


Úgy startolni egy 42 kilométeres maratonon, mintha 5 kilométeres távra számítanál, az egyenes utat jelent a  nem fogom azt mondani, hogy a bukáshoz, szóval a nagy nehézségek felé.  Ha pedig olyan futócsapattal edzel, akik sprinterek vagy az 5 kilométeres távra készülnek, akkor nagy nehézségek elé nézel. Ha pedig azon a bizonyos maratonon ezekkel a sprinterekkel és 5 kilométeres távot futókkal egyszerre rajtolsz... akkor tényleg nagy nehézségek elé nézel. Olyan gyorsan kezdesz majd futni, ahogy csak bírsz, hogy ne maradj le azoktól a társaidtól, akik rövidebb távot futnak.

Jean Liedloff - Az elveszett boldogság nyomában

A könyv pszichológus szerzője megfigyelései alapján írja le a kontinuum-elvet, amelyben a boldogság nem egy elérendű cél, hanem egy természetes állapot.

Venezuela dzsungeleiben egy fiatal amerikai felkeresi a ma is kő körszaki körülmények között élő jekána indiánokat.

(Vissza az első interjú első részéhez --> kattins ide)


Az első interjú második része:

EP: Mit tettek ezek az indiánok, akiket ön ilyen jól megismert, ahelyett, hogy elválasztották volna maguktól a gyermeküket és harcoltak volna velük, mit tettek e helyett?

{mosimage} 

Jean Liedloff, a „kontinuum elmélet” megalkotója New Yorkból származik és jelenleg egy lakóhajón él macskáival a kaliforniai Sausalitoban. A fiatal nőket oktató Drew Szeminárium elvégzése után a Cornell Egyetemen tanult, de a diploma megszerzése előtt megkezdte utazásait, így az egyetemet sosem végezte el.
A venezuelai yequana-indiánoknál tett öt expedíció után a nagy sikert arató „Az elveszett boldogság nyomában” című könyvében foglalta írásba megfigyeléseit. (A könyv eredeti címe: The Continuum Concept.)

Kötödő nevelés - Attachment Parenting

A fogalom a fejlődéspszichológiából származik, és William Sears gyermekorvos és felesége, Martha alkotta meg.

Nem nevelési stílusról van szó, annak eredeti értelmében, hanem sokkal inkábba gyermekhez és a gyermek szükségleteihez való alapvető viszonyról. Arról, hogy a gyermekre bízzuk magunkat, szoros kapcsolatot alakítsunk ki vele és szeretetteljesen és odaadóan gondozzuk.